<P class="MsoNormal">Kurd menekültek szálltak partra Görögországban

Vágólapra másolva!
Partra szállították a kurd menekülteket Görögországban. A két napja a tengeren hánykolódó illegális bevándorlók Olaszországba indultak. Volt, aki a tengerbe ugrott, hogy elkerülje a görög parti őrséget.
Vágólapra másolva!

A parti őrség - más hajók bevonásával - partra szállította a görög partok előtt két napja hánykolódó több száz illegális bevándorlót.

Az athéni kereskedelmi tengerészeti miniszter szerint 291, többségében kurd bevándorlót - köztük 48 nőt és 64 gyereket - egy görög halászhajóra vitték át, és az ország nyugati részén fekvő Igumenitsza kikötőjébe szállították.

A bevándorlók elmondták: két napon át hánykolódtak Lefkáda szigete lőtt a Ión-tengeren, miután hajójuk legénysége magukra hagyta őket.

A 25 méteres, fából készült hajóról érkező vészjelzések hatására kedden több görög hajó sietett a sorsukra hagyott jövevények segítéségre, és felajánlotta, hogy felveszi őket. Néhányan közülük azonban nem voltak hajlandóak átszállni másik hajóra, mondván: Olaszországba akarnak menni.

Voltak akik, átszállás helyett inkább a tengerbe ugráltak. Őket a görög haditengerészet hajói halászták ki.