Bush ultimátumot intézett Afganisztánhoz

Vágólapra másolva!
Vagy azonnal kiadja Oszama bin Laden mellett az Al Keda terrorista szervezet összes vezetőjét a tálib kormány, vagy osztozik a terroristák sorsában - mondta Bush elnök a kongresszus előtti beszédében. Az elnök Oszama bin Ladent, szervezetét az Al Kedát és az Iszlám Dzsihádot nevezte meg felelősként. Konkrét katonai akciót nem jelentett be, de arra szólította fel a hadsereget, álljon készenlétben.
Vágólapra másolva!

Igazságot szolgáltatunk az ellenségeinknek. Mindegy, hogy pontosan hogyan: elhozzuk és itt vonjuk őket felelősségre vagy mi megyünk oda és teszünk igazságot. Mindenképpen igazságot szolgáltatunk - mondta Geoge Bush amerikai elnök a kongreszus előtti beszédében.

Konkrét katonai akciót nem jelentett be az elnök. Felszólította azonban a riadókészültségbe helyezett amerikai haderőt, hogy álljon készen a cselekvésre. Kilátásba helyezte, hogy Amerika minden rendelkezésére álló eszközt - diplomáciát, hírszerzést, rendészetet, pénzügyi befolyást és "minden szükséges háborús fegyvert" - kész igénybe venni "a terror globális hálózatának szétzilálása és legyőzése érdekében".

Most először közölte hivatalosan, hogy Oszama bin Laden, szervezete az al Keda és az Iszlám Dzsihád a felelős az amerikai kormány szerint a múlt keddi merényletekért. Emellett a tálib kormányt is bűnösnek tartják a támadásokért, mivel menedéket adnak bin Ladennnek és kiképzik a terroristákat.

Az elnök már nem elégszik meg azzal, ha kiadják bin Ladent. Szervezetének, az Al Kedának az összes vezetőjét felelősségre akarja vonni. Azt üzente a tálib kormánynak: vagy azonnal kiadják az Al Keda összes vezetőjét, vagy osztozni fognak sorsukban. Bush szerint a harc az Al Keda ellen kezdődik, de addig nem ér véget, amíg a világ összes terroristáját meg nem állítják.

Afganisztán mellett felszólította a világ összes országát: foglaljanak állást a terrorizmus elleni átfogó harc kérdésében. Minden nemzetnek két választása van: vagy velünk küzd a terrrorizmus ellen, vagy a terroristák oldalára áll - mondta George Bush.

Bush a beszédben bejelentette, hogy a támadások miatt átalakította az amerikai kormányt is, új tisztséget hozott létre: a honi védelem kormányzati irányításának posztját. Az Egyesült Államok védelmi struktúrája ugyanis a hátország területének őrzésére nincs eléggé felkészülve. Az elnök a honi védelem kormányzati vezetőjévé Tom Ridge pennsylvaniai kormányzót nevezte ki.

Többször is közölte, hogy nem az iszlám híveit vagy az arabokat tartja felelősnek, kizárólag a merényletek megszervezőit és elkövetőit.

[origo]