<P class="MsoNormal">Szembefordultak a Pennsylvania közelében lezuhant repülő utasai a terroristákka

Vágólapra másolva!
Elkészült a Pennsylvania közelében lezuhant repülőgép fekete dobozának elemzése. A sérült hangszalag elemzése után bizonyos, hogy a gép utasai szembefordultak a géprablókkal és elkeseredett küzdelem bontakozott ki. Az valószínűleg már soha nem fog kiderülni, ki irányította a gépet a zuhanás előtt, és az sem, hogy mi volt a terroristák célpontja.
Vágólapra másolva!

A hivatalos szakértői elemzések szerint szembefordultak a Pennsylvania közelében lezuhant gép utasai a terroristákkal. A pilótafülke és a légi irányítók közötti beszélgetéseket rögzítő felvételeken ugyanis kiabálást, dulakodás zaját hallani. Arab és angol nyelven is rövid párbeszédeket, kiáltásokat lehetett hallani - mondta a CNN-nek Robert Mueller, az FBI igazgatója.

Az nem derült ki a felvételek elemzése után sem, hogy ki irányította a repülőt a zuhanás előtti pillanatokban. Valószínűleg az is örök kérdés marad, hogy mi volt a géprablók célpontja.

Az már korábban is valószínűsíthető volt, hogy az utasok megszavazták, hogy visszaveszik az irányítást a terroristáktól. Több utas is kiszökött ugyanis a mosdókba és onnan felhívta rokonait, beszámolt a helyzetről. A fekete doboz elemzése azért tartott ennyi ideig, mert rossz minőségű volt a hangfelvétel. A repülőgépen 63 utas tartózkodott, mindannyian meghaltak.