A kabuli reptér lehet az egyik célpont a visszavágásnál

Vágólapra másolva!
Még nem tudni, hogy a kilátásba helyezett amerikai katonai csapások csak a feltételezett terroristavezér, Oszama bin Laden támaszpontjait érik-e, avagy az őt rejtegető tálibok hadseregének létesítményeit is.
Vágólapra másolva!

Ha Bush elnök a tálibok ellen is elrendelné a támadást, a legelső célpont valószínűleg a kabuli repülőtér lenne, majd a főváros északi részén fekvő hatalmas laktanya következnék. A tálibok MiG harci repülőgépeinek és harci helikoptereinek zöme a kabuli repülőtér hangárjaiban áll.

Amerikai katonai szakértők a valószínű célok közé sorolják Kandahár városát is, ahol a tálib hadsereg főhadiszállása működik - írta a dpa Washingtonból keltezett vasárnapi háttéranyagában. A további lehetséges célpontok listáján szerepel még a dzsalalábádi repülőtér, a Kabul peremvidékén működő katonai akadémia, néhány rádióadó- és átjátszó állomás, valamint a Kabult és térségét árammal ellátó vízi erőmű.

Bin Laden tartózkodási helye ismeretlen ugyan, de az Egyesült Államok abból indul ki, hogy a szaúd-arábiai származású milliárdos továbbra is Afganisztánban rejtőzködik. "Biztos megtaláláshoz 512 ezer négyzetméteren kellene minden zugba benézni" - idézi a dpa a szovjetek Afganisztán elleni háborújának magas rangú orosz veteránját, Ruszlan Ausev tábornokot. Ebben azonban alighanem téved a tábornok, hiszen az amerikaiaknak igenis vannak elképzelései arról, hogy hol keressék Oszama bin Ladent. Számos kiképzőtáboráról vannak közelebbi ismereteik, hiszen annak idején nem egyet közülük amerikai pénzből, amerikai segítséggel építettek ki, még a szovjetellenes háború idején.