A Hezbollah is részt vehetett a merényletekben

Vágólapra másolva!
Az izraeli katonai hírszerzés értesüléseira hivatkozva egy brit lap megnevez két régóta körözött terroristát, akik a lap szerint a New York-i és washingtoni terrorista támadások szervezői lehettek. Az izraeliek arra gyanakodnak, hogy a merényleteket Irak támogatta.
Vágólapra másolva!

Az izraeli katonai hírszerzés, az Aman feltételezése szerint Imad Mugnije, a Hezbollah Iránbarát szélsőséges libanoni csoport külföldi műveleteinek irányítója és Ajman az-Zavahri, az egyiptomi iszlám szélsőséges csoport, a Dzsihád egyik alapítója, Oszama bin Laden al-Kaida szervezetének magas rangú vezetője irányította a New York-i és washingtoni terrorista támadásokat, és nem tartja kizártnak, hogy Irak támogatta a merényletek végrehajtását - írta legutóbbi számában a Foreign Report, egy brit biztonság- és külpolitikai elemző csoport hetilapja.

Mugnije a világ egyik legkeresettebb terroristája, aki jó ideje ismeretlen helyen tartózkodik. Az-Zavahriról azt tartják, hogy Oszama bin Laden hivatalos képviselője Afganisztánon kívül. Az irakiak pedig állítólag szoros kapcsolatot építettek ki Mugnijéval, és találkoztak az-Zavahrival is. Tavaly novemberben egy ilyen iraki titkosszolgálati tisztet lefüleltek az afgán-pakisztáni határon. A titkosszolgálat nyomozói szerint a New York-i támadások "agyközpontja" Mugnije és az-Zavahri, akik valószínűleg anyagi és logisztikai támogatást kaptak az iraki titkosszolgálattól.

Az izraeli forrás szerint Mugnijénak 1997-ben majdnem sikerült egy hasonló merénylet végrehajtása: Tel Aviv fölött akarta felrobbantani az El Al izraeli légitársaság egyik utasszállítóját. Az öngyilkos merénylet végrehajtója azonban két órával a gép indulása előtt fölrobbant egy jeruzsálemi szállodában, miközben azt a bombát készítette elő, amelyet a repülőgépre akart felvinni. Bár a libanoni férfi súlyosan megsérült, el tudta mondani, hogy Imad Mugnije megbízásából cselekedett.

A Foreign Report szerint Mugnijét számos merénylet elkövetésével gyanúsítják, köztük repülőgép-eltérítésekkel, illetve William Buckleynak, a CIA bejrúti irodavezetőjének elrablásával és megölésével a nyolcvanas években. A lap szerint számos merénylet elkövetése után Mugnije Iránban talált menedéket.