Kimutathatók az új műszerrel a metróba juttatott mérges gázok

Vágólapra másolva!
Már csak a főpróbán kell átesnie annak a világon egyedülálló jelzőrendszernek, amellyel kimutathatóak a metrójáratok levegőjében a mérgező anyagok. A terrortámadások óta a hatóságok attól tartanak, hogy a terroristák a jövőben vegyi fegyvereket is bevethetnek. Az amerikai szakemberek által kifejlesztett rendszer elterjedéséig azonban még évek telhetnek el.
Vágólapra másolva!

Az Egyesült Államokban új rendszert dolgoztak ki, amelynek segítségével ki lehet mutatni, ha mérgező vegyi anyagok kerültek a metrójáratok légterébe. Jelenleg a rendszer kipróbálása folyik. A jelzőrenszer, amellyel három éve kísérleteznek az amerikai laboratóriumokban, a füstjelzőéhez hasonló elven alapul. A készülék eddig egyedülálló a világon.

A szeptember 11-i terrortámadások, és a lefolytatott nyomozások után a hatóságok egyre inkább attól tartanak, hogy a terroristák a jövőben vegyi fegyvereket is bevethetnek. Ezért az elmúlt hetekben nagymértékben felgyorsították a jelzőkészülékek tökéletesítéséért folytatott kísérleteket. A rendszer nem csak arra képes, hogy kimutassa a mérgező anyagokat a levegőben, de jelzi azt is, milyen irányban várható annak továbbterjedése. A főpróbát az egyik washingtoni metróállomáson fogják végrehajtani, de a tesztelés és a metróvonalakra való fölszerelés között még több évnek kell eltelni.

Szerdán több tucat ember szenvedett füstmérgezést a Los Angeles-i metrón, de egyelőre nem tudni, hogy mi okozta az egyik metróállomáson észlelt füstöt.

Korábban:

Füstmérgezések a Los Angeles-i metrón

[origo]