Finnország is legalizálja az azonos neműek házasságát

Vágólapra másolva!
Az észak-európai országok közül utolsóként Finnország is legalizálta az azonos neműek párkapcsolatát. Ezzel az azonos nemű párok csaknem ugyanolyan jogokat élveznek majd, mint a hagyományos házaspárok.
Vágólapra másolva!

A helsinki parlament által pénteken jóváhagyott törvény értelmében a homoszexuálisok a jövő évtől esküvőhöz hasonló polgári szertartás során jegyeztethetik be kapcsolatukat az állami anyakönyvi hivatalokban. Az azonos nemű párok ugyanolyan jogokat élveznek majd, mint a hagyományos házaspárok, két kivétellel: nem adoptálhatják egymás gyermekét, és nem vehetik fel a másik fél családnevét.

A finn lutheránus egyház ellenezte a "meleg házasságok" elismerését, de azzal Jukka Paarma érsek is egyetértett, hogy javítani kell a homoszexuálisok jogi helyzetén.