Őrizetbe vettek a tálibok egy újságírót

Vágólapra másolva!
Az Afganisztánt uraló tálibok pénteken őrizetbe vettek egy külföldi újságírónőt és két kísérőjét. Az újságíró illegálisan lépett be Afganisztánba, és nem voltak nála iratok.
Vágólapra másolva!

A tálibokhoz közel álló, pakisztáni székhelyű Afghan Islamic Press (AIP) hírügynökség szerint a Sunday Express című brit hetilapnak dolgozó Yvonne Ridley-t és két férfi kísérőjét a kelet-afganisztáni Dzsalálábádtól 60 kilométerre, a pakisztáni határ közelében vették őrizetbe.

Az újságírónő az AIP szerint letartóztatásakot afgán ruhát viselt és - a tálibok által a nők számára előírt módon - fejét sállal borította, útlevél vagy más útiokmány azonban nem volt nála és illegálisan lépett be Afganisztánba.

A Sunday Express londoni kiadójának egyik tisztségviselője megerősítette a riporternő letartóztatásának hírét, de nem kívánta kommentálni azt. Az AFP francia hírügynökség térségbeli újságírókra hivatkozva azt jelentette, hogy Ridley hozzávetőleg két hete érkezett Pakisztánba.

A tálibok nemrégiben az ország elhagyására szólítottak fel minden külföldi tudósítót és közölték, hogy újságíróknak nem adnak ki vízumot.

Az iszlám szélsőségesek augusztus elején már őrizetbe vettek és Kabulban azóta is fogva tartanak nyolc külföldit. A 4 német, 2 amerikai és 2 ausztrál személyt - a Shelter Now International szervezet munkatársait - azzal vádolják, hogy a "kereszténységet propagálták", amiért halálbüntetést is kiszabhatnak rájuk.