Több mint kétszáz arab terrorista van megfigyelés alatt Spanyolországban

Vágólapra másolva!
Spanyolországban több mint kétszáz arab terrorista van állandó rendőrségi megfigyelés alatt - közölte egy spanyol lap.
Vágólapra másolva!

"Alvó sejtek" tagjairól van szó, akiknek a legtöbbje egészen addig teljesen normális körülmények közt él, amíg szervezetük parancsára ki nem választják bevetésre. A spanyol rendőrség egyik tisztje - aki az arab terroristákra való "átképzése" előtt a baszk szakadár terrorszervezet, az ETA elleni harccal volt megbízva -elmondta az El País riporterének, hogy az arab terroristák ellen éppen azért sokkal nehezebb felvenni a harcot, mert bevetésük pillanatáig nem terroristaként élnek és cselekszenek, és mert a terrorcselekmény elkövetése után a legkisebb mértékben sem törődnek saját biztonságukkal vagy sorsukkal. Mint mondta, a Spanyolországban élő arab terroristák nem származási országuk, hanem vallási felekezetük és ideológiai hovatartozásuk szerint csoportosulnak.

A bevándorlók számának szüntelen növekedése miatt egyre többen vannak, egyre könnyebben vegyülnek el, és egyre több marginális, törvénytelenül itt tartózkodó fiatalt szerveznek be. A Spanyolországban tevékenykedő arab terroristák feladata - a bevetés előtt - logisztikai jellegű: elsősorban iratokkal látják el más országokba utazó társaikat. Az El País információja szerint az EU-tagországokon belül itt a legkiterjedtebb a hamis útlevél piaca. Az "alvó sejtek" bevetésre váró terroristái állítólag csecsen és boszniai táborokban kerülnek kiképzésre.

A múlt héten az Interpol kérésére hat terroristagyanús arab személyt tartóztattak le öt spanyol megyében, holott eddig egyfajta "hallgatólagos megállapodás" volt érvényben a terroristák és a rendőrség közt - fogalmazott az El País. Eszerint a terroristák nem követtek el akciókat az ország területén, a hatóságok pedig békén hagyták őket, holott évek ótat tart a megfigyelésük. A rendőrök első alkalommal a nyár elején léptek akcióba, amikor a délkeleti városban, Alicantéban letartóztatták Mohamed Benszahirát, az amerikai merényletekért felelősnek tartott Oszama bin Laden európai helytartóját.