A cseh kormány is kész a hadműveletek elkezdésére

Vágólapra másolva!
Csehország a hadsereg különleges alegységeit, egy tábori kórházat, valamint vegyvédelmi csapatok néhány alegységét bocsátja NATO-szövetségesei rendelkezésére. A kormányfő kedd este azt mondta, a szövetségesektől kapott információi szerint akár már az elkövetkező órákban megkezdődhet a nemzetközi terrorizmus elleni amerikai katonai akció.
Vágólapra másolva!

Milos Zeman cseh kormányfő szerint akár már az elkövetkező órákban megkezdődhet a nemzetközi terrorizmus elleni amerikai katonai akció. A cseh miniszterelnök mindezt a televízióban mondta, kedd esti rendkívüli beszédében. "Az elkövetkező napokban, de lehet, hogy már az elkövetkező órákban megkezdődnek a terrorizmus felszámolását célzó világméretű harc keretében megvalósuló hadműveletek."-mondta Zeman, és hozzátette, kormánya erre vonatkozó információkat kapott.

Csehország a cseh hadsereg különleges alegységeit, egy tábori kórházat, valamint vegyvédelmi csapatok néhány alegységét bocsátja NATO-szövetségesei rendelkezésére a nemzetközi terrorizmus elleni hadműveletben.