Amerika a palesztinok kedvébe járna az arab támogatásért

Vágólapra másolva!
A Bush-kabinet az izraeli-palesztin konfliktussal kapcsolatos széleskörű, lépcsőzetes terv kiépítését fontolgatja. A terv fő célja az lenne, hogy biztosítsa az USA számára a létfontosságú arab támogatást a terrorizmus ellenes nemzetközi koalícióban.
Vágólapra másolva!

Hivatalos források szerint Colin Powell, az Egyesült Államok külügyminisztere hamarosan beszédet tart a közel-keleti helyzetet illetően. Információk szerint a külügyminiszter beszédében tisztázni kívánja Amerika álláspontját a béketárgyalások jövőbeni befejezéséről, amely végül a Palesztin állam megalapítását eredményezheti.

Powell eredetileg szeptemberben tartotta volna beszédét, azt azonban az Amerikát ért támadások miatt későbbre halasztották.Kormányzati források szerint Powell beszédének egyik legvitatottabb témája feltehetően egy, a közel-keleti konfliktus megoldását, illetve a megegyezést célzó amerikai felhívás lesz, amellyel az eddigi kormányok nem foglalkoztak elég komolyan.

Mivel az Egyesült Államoknak nagy szüksége lenne az arab államok támogatására a terrorizmus ellen felállított nemzetközi koalíció soraiban, az amerikai kormány igyekszik kimutatni, hogy a háború nem a muzulmán vallás, hanem Oszama bin Laden ellen irányul.

Az USA mindemellett azt is szeretné, ha az arab országokban elapadnának azok a pénzforrások, amelyek bin Laden csoportjait támogatják.

A kabinet jelenleg arról is folytat tárgyalásokat, hogy a kormány washingtoni tanácskozásra hívja Jasszer Arafat palesztin vezetőt. Bár Arafat korábban már találkozott Colin Powell-al, eddig még sohasem tanácskozott George Bush elnökkel.

[origo]