Félreértések sorozata az indiai ál-géprablás körül

Vágólapra másolva!
Órákig katonák vettek körbe Újdelhiben egy repülőgépet, amelyről a hatóságok azt hitték, hogy eltérítették. Kiderült, a repülő fedélzetéről a gépreblást bejelentő telefonáló nem mondott igazat, és a pilóták fölöslegesen zárkóztak be fülkéjükbe, hogy megvédjék magukat.
Vágólapra másolva!

Bombeyből Újdelhibe repült az az indiai Boeing, amiről a világ órákig azt hitte, eltérítették. A gép rendben megérkezett Újdelhibe, de rögtön elszigetelték, és katonák vették körbe. Az indiai rendőrségre egy utas telefonált a gépről, hogy eltérítették a repülőt. A pilóták amikor meghallották a hírt, azonnal bezárták a pilótafülkét, és azt hitték, az utastérben vannak a géprablók. A rémült utasok viszont azt hitték, a bezárt pilótafülkében történt valami. A rendőrség a telefonáló szavai alapján pedig azt hitte, hogy két férfi a gépen a jármű felrobbantásával fenyegetőzik. Indiában azonnal lezárták az ország összes repülőterét, és megpróbáltak kapcsolatba lépni a rendőrök az állítólagos géprablókkal. Végül az indiai polgári repülési miniszter bejelentette: vakriasztás történt, senki sem rabolta el a gépet. A gép úgy vesztegelt órákig a reptéren, hogy a rajta lévők, és a körülötte ugrásra készen váró kommandósok sem sejtették, semmi sem történt.

Az indiai hatóságok attól féltek, Kasmír Pakisztánhoz csatolásáért harcoló szakadárok rabolták el a gépet. Ezért Pakisztán fővárosában, Islamabadban is rendkívüli készültségben várták a kommandósok, hátha ott fog leszállni az elrabolt Boeing. Az indiaiak azt is tudni vélték, hogy a terroristák tört angolsággal beszélnek, és lehet hogy afgán nemzetiségűek. Tovább bonyolította a helyzetet, amikor a körbevett gép pilótája rejtélyes módon két mérnököt kért a fedélzetre. Ők állapították meg, hogy semmi rendkívüli nem történt a fedélzeten, azon kívül hogy mindenki retteg, mi lehet a zárt pilótafülke túloldalán.