Amerika a legfőbb bűnös - Oszama bin Laden beszéde

Az al-Dzsazíra nevű katari televíziónak nyilatkozott bin Laden és első számú helyettese, Ajman al-Zawahiri. Bin Laden újabb terroristaakciókkal fenyegette meg az USA-t. Szerinte az egész iszlám világot érte most támadás.

Oszama bin Laden és az al-Kaida vezetőalakja, Ajman al-Zawahiri nyilatkozott a katari érdekeltségű al-Dzsazíra televíziónak. Bin  Laden szerint a muzulmánok és a hitetlenek közötti háború kezdődött el most vasárnap. Szerinte az egész iszlám világot megtámadta az Egyesült Államok és szövetségesei. Közölte, hogy Izrael állam léte és a zsidók térségben való jelenléte az oka eddigi akcióiknak.

Bin Laden azzal fenyegetőzött, hogy az amerikaiak most megízlelik, azt amin a muszlimok átmentek az elmúlt évtizedekben. Addig nem érezhetik magukat biztonságban az amerikaiak, amíg mi - az al-Kaida és a palesztinok - nem érezzük magunkat biztonságban - mondta bin Laden.

Azzal vádolta az USA-t, hogy sok ember életének kioltásáért felelős - többek között - Irakban és Szudánban, Boszniában elkövetett akciói miatt. Úgy vélték az al-Kaida vezetői, hogy ezekben az országokban háborús bűnöket követett el az USA a muszlimok ellen, amiért most megfizetnek. A térségben bin Laden szerint a korrupt kormányokat támogatta az Egyesült Államok.

Nadzsmudin Saik, Pakisztán korábbi amerikai nagykövete szerint a vasárnap este bemutatott felvételek már több héttel ezelőtt készültek. Szerinte nem az amerikai hadműveletek megindítása után készültek, hanem néhány nappal a szeptember 11-ei terrorakciót követően.

Ari Fleischer, a Fehér Ház szóvivője vasárnap, Oszama bin Ladennek az al-Dzsazíra közel-keleti hírtelevízióban elhangzott üzenetére reagálva kijelentette: a hallottak mintegy emlékeztetőül szolgálhatnak arra, hogy miért is volt kénytelen elrendelni George Bush amerikai elnök a katonai műveletet.

"Hogy mit mond, az kevésbé lényeges, mint az, hogy mit cselekedett. Támadást indított hazánk ellen, és hazánk most több fronton is erőfeszítéseket tesz, hogy igazságot szolgáltasson" - mondta Oszama bin Ladenről a fehér házi szóvivő. Fleischer szerint az al-Dzsazíra tévében elhangzott nyilatkozat állításai ellentétben állnak a valósággal, és alátámasztják a terrorizmus elleni globális összefogás szükségességét.

A szóvivő megjegyezte: a fényes nappal - tehát a katonai műveletek előtt - készült felvételen Oszama bin Laden olyan benyomást akart kelteni, mintha a már végrehajtott támadásokra reagálna.