Anyasági vizsgálatot rendeltek el Egyiptomban

Vágólapra másolva!
Az iskolai beiratkozás során derült ki egy egyiptomi kisfiúról, hogy apja törvényes négy felesége közül mind sajátjának tekinti. Hosszas családi vita után az apa bírósághoz fordult, hogy eldőljön, ki fia valódi édesanyja.
Vágólapra másolva!

Alexandriában, az egyiptomi kikötővárosban a bíróság felszólította egy ottani földműves mind a négy felségét, hogy végeztessen "anyasági vizsgálatot". Egyiptomban egy férfinek négy törvényes felesége lehet, ebben a családban azonban mind a négy asszony azt állította magáról, hogy ő a Szameh nevű fiú vér szerinti édesanyja. Az apának a négy felségétől összesen 24 gyermeke született, saját állítása szerint nem tudja, hogy melyikük szülte a fiút - írják az egyiptomi lapok.

Amikor az apa idén be akarta íratni fiát az általános iskolába, ott nem voltak hajlandók felvenni Szamehet, mivel az apa más nevet adott meg a fiú anyja neveként, mint amelyik a születési anyakönyvi kivonaton szerepelt. Ez után derült ki, hogy a négy feleség mindegyike azt állítja, hogy ő a fiú édesanyja. A vita tettlegességig fajult a négy feleség között. Amikor a férj látta, hogy nem jut egyről kettőre dühöngő asszonyaival, bírósághoz fordult, amely azután orvosok segítségével kiderítette az igazságot.