Tüntetés a támadás ellen Londonban

Vágólapra másolva!
Több százan tüntettek a londoni miniszterelnöki hivatal bejáratánál vasárnap este az Afganisztán elleni katonai akció megkezdésének bejelentése után. Adzsmal Maszrur, a nagy-britanniai Iszlám Társaság vezetője ártatlan emberek elleni agressziónak, felesleges pénzkidobásnak nevezte a hadműveletet.
Vágólapra másolva!

A háború ellen tiltakozók hangos beszélőkön keresztül bírálták a katonai művelet megindítását és követelték, hogy az Egyesült Államok és Nagy-Britannia állítsa le a katonai műveltet és az éhező afgán lakosság megsegítésére összpontosítson - jelentette a BBC. A szakadó eső és az orkán erejű szél ellenére egybegyűltek annak a véleményüknek adtak hangot, hogy a háború nem jelent megoldást a problémára, sőt még több problémát, még több terrorakciót idéz elő.

Adzsmal Maszrur, a nagy-britanniai Iszlám Társaság vezetője a BBC hírtelevíziónak adott nyilatkozatában szintén elítélően szólt az Afganisztán elleni katonai akcióról. Ártatlan emberek elleni agressziónak, felesleges pénzkidobásnak nevezte a hadműveletet. Közölte, a brit muzulmánok nagy többsége elítéli az Egyesült Államok ellen szeptember 11-iki terrortámadásokat, de egy háború szétszaggatta ország elleni katonai akció helyett nemzetközi diplomáciai lépéseket sürget a felelősök megbüntetésére. Arra figyelmeztetett, hogy minden Afganisztán elleni háború a támadók vereségével végződött.