Szaúd-Arábia elfogadta a bin Laden elleni bizonyítékokat

Vágólapra másolva!
Szaúd-Arábia kedden elismerte: világos bizonyítékok vannak arra, hogy az országban született Oszama bin Ladennek köze van a New Yorkot és Washingtont nem egészen egy hónappal ezelőtt ért terrortámadásokhoz.
Vágólapra másolva!

Szaud el-Feiszal herceg, külügyminiszter, a Time nemzetközi hírmagazin internetes oldalán kedden megjelent interjúban elmondta, az Egyesült Államokkal folytatott információcsere során egyértelműen bebizonyosodott, hogy bin Laden áll a merényletek mögött. Hozzátette, az elkövetőket azonosítani kell, és az igazságszolgáltatás kezére kell juttatni.

Washington rijádi nagykövetsége a múlt héten ismertette bizonyítékait a szaúdi vezetéssel, de a királyság csak most először reagált nyilvánosan azokra - írja a Reuters. A jemeni gyökerű, gazdag szaúdi família 57 gyermeke közül tizenhetedikként született, ma minden bizonnyal Afganisztánban bujkáló Bin Ladent az Egyesült Államokban a terrortámadások első számú felelősének tekintik, Szaúd-Arábia pedig 1994-ben az állampolgárságától is megfosztotta a királyi család ellen irányuló tevékenysége miatt.

A külügyminiszter az interjúban méltatta, hogy az Egyesült Államok helyes választ adott a terrortámadásokra.