Tunéziai gyanúsítottak Milánóban

Vágólapra másolva!
Olaszországban szerdán letartóztattak négy férfit, akik feltételezések szerint kapcsolatban állnak Oszama bin Laden terroristavezérrel. A férfiak valószínűleg tunéziai állampolgárok.
Vágólapra másolva!

Az olasz rendőrség szerdán letartóztatott több férfit, akik feltehetően kapcsolatban állnak Oszama bin Laden terroristavezérrel. Bár a hatóságok nem adtak ki részleteket az ügyben, az ANSA hírügynökség úgy tudja, hogy Milánóban négy tunéziai állampolgárt vettek őrizete.

Az olasz rendőrség múlt áprilisban úgy nyilatkozott, hogy sikerült lesújtania egy az al-Kaida hálózatához közeli Olaszországban tevékenykedő iszlám csoport központjára, amikor letartóztattak öt szélsőséges muzulmán aktivistát. A csoportnak Németországban, Nagy-Britanniában és Algériában is vannak bázisai. A nyomozószervek jelenleg is megfigyelés alatt tartanak számos arab gyanúsítottat, akik olaszországi érdekeltségeik folytán logisztikai támogatást nyújtanak iszlám katonai csoportoknak, írja az BBC.

[origo]