Lelőttek egy kanadait Kuvaitban

Vágólapra másolva!
Ismeretlenek meggyilkoltak egy kanadai férfit Kuvaitban. Az erőszakos cselekmény feltehetőleg kapcsolatban áll az afganisztáni célpontok elleni amerikai légicsapásokkal.
Vágólapra másolva!

Lelőttek egy kanadai férfit Kuvaitban, feleségének pedig súlyos sérüléseket okoztak ismeretlen merénylők, akik a kocsiból tüzeltek áldozataikra. A házaspár a Kuvait City tengerparton sétált, amikor megtámadták őket. A feleség elmondta, hogy éjféli sétájuk közben a merénylők autója megállt mellettük, majd az utasok tüzelni kezdtek a járműből. Helyi hatósági források szerint az elkövetők külsejük alapján az indiai szubkontinensről származhatnak. Az erőszakos cselekmény feltehetőleg kapcsolatban áll az afganisztáni célpontok elleni amerikai légicsapásokkal. A férfi fülöp-szigeteki származású feleségének állapota, a jelentések szerint stabil, három lőtt sebbel szállították kórházba. A férj, nevét és életkorát nem közölték, de a jelentés szerint az ötvenes éveiben járhatott - írja a BBC.