Megkezdődött Vuk Draskovic merénylőinek pere

Vágólapra másolva!
A belgrádi körzeti bíróságon csütörtökön megkezdődött a szerb állambiztonsági hivatal volt magas beosztású tisztségviselőinek a pere, akiket azzal vádolnak, hogy 1999-ben meggyilkolták a Szerb Megújhodási Mozgalom (SPO) négy tagját. A vádlottak tagadták bűnösségüket.
Vágólapra másolva!

A vádiratban szereplő gyilkosság, tulajdonképpen balesetnek álcázott merénylet 1999. október 3-án történt, Belgrádtól mintegy 40 kilométerre délre, az ibari autóúton. Egy homokkal megrakott teherautó belerohant az SPO vezetőjét, Vuk Draskovicot és négy párttársát szállító gépkocsiba. Draskovic megsérült, a többi utas - közöttük a pártelnök sógora - életét vesztette. Az ügynek négy vádlottja van, köztük Radomir Markovic, az állambiztonsági hivatal néhai rettegett vezetője, akit már korábban egyévi szabadságvesztésre ítéltek államtitkok kiszolgáltatása miatt.

A milosevici kormányzat utolsó időszakában az ellenzék a volt kémfőnököt tartotta felelősnek a kormányzat politikai ellenfeleivel szembeni fellépésért. Milosevic bukása után Markovic majd fél évig megőrizte tisztségét - amiért máig sokan bírálják Vojislav Kostunica jugoszláv elnököt -, s csak februárban, az új szerb kormány megalakulása után vették őrizetben. Markovicot négyrendbeli emberöléssel vádolják.

A szerb állambiztonsági szolgálat (RDB) másik két tagját, Nenad Ilicet és Nenad Bujosevicet a gyilkosságok közvetlen elkövetésével, Milan Radonjicot, az RDB néhai belgrádi főnökét pedig cinkossággal vádolják. A csütörtöki tárgyalási napon Ilic és Bujosevic ellen kezdték meg az eljárást. Mindketten tagadták, hogy bármi közük lenne a merénylethez. Korábban, a nyomozás során mindketten beismerő vallomást tettek, de a bírósági eljárás első napján visszakoztak. Azt állították: az állambiztonsági szolgálat egyik, számukra ismeretlen embere kérte őket arra, hogy államérdekből - és pénzért - tegyenek hamis vallomást, amelyet közvetve felhasználnak Slobodan Milosevic bűnösségének megállapítására, s így megakadályozzák a volt jugoszláv elnök kiadását a hágai Nemzetközi Törvényszéknek.