Még nincs megoldás az újvidéki tévé ügyében

Vágólapra másolva!
A vajdasági parlament csütörtökön úgy döntött, hogy vizsgálóbizottságot alakít, amely kivizsgálja az Újvidéki Rádió-Televízió vezetőinek kinevezése körül történt eseményeket.
Vágólapra másolva!

A parlament leváltotta Rada Marinkovot, a vajdasági kormány alelnökét, aki fenyegetéseket fogalmazott meg a vajdasági autonómiát szorgalmazók címére. A parlament által megalakítandó vizsgálóbizottságnak azt kell kivizsgálnia, hogyan történhetett meg, hogy a szerb állami rádió- és tévétársaság, az RTS igazgatóbizottsága nevezte ki az Újvidéki Rádió-Televízió (RTV NS) igazgatóját és főszerkesztőjét, miközben a vajdasági parlament tavaly novemberben saját hatáskörbe vonta az intézményi vezetők kijelölésének jogát. A parlament annak idején ki is nevezte az intézmény ügyvezető igazgatóját és főszerkesztőjét, arra az időre, amíg nem rendeződik az RTV NS státusa.

Hivatalosan az újvidéki tévé és rádió az RTS rendszerébe tartozik, de a vajdaságiak az újvidéki médium különválását szorgalmazzák. Az újvidéki médium alapító jogát korábban a tartományi parlament gyakorolta, s Slobodan Milosevic uralma idején vette át ezt a hatáskört a szerb parlament, hasonlóan ahhoz, ahogyan számos más tartományi illetékességbe tartozó jog gyakorlását áthelyezték köztársasági illetékességbe.

A bizottságnak Nenad Canak vajdasági parlamenti elnök "felelőtlen magatartásával" is foglalkoznia kell. A szókimondó és hirtelen stílusáról ismert, határozottan autonómia párti politikus a belgrádi kinevezés hallatán az újvidéki televízió épületének faláról leszedte, széttörte, majd jól megtaposta a szerbiai állami televízió cégtábláját, s szitkokat szórt eme intézményre a milosevici éra alatt betöltött szerepe miatt.

A vajdasági parlament ugyancsak csütörtökon leváltotta Rada Marinkovot, a tartományi kormány alelnökét, aki egy társaságban állítólag "tankokkal és késekkel" fenyegette meg a vajdasági autonómiát szorgalmazókat. Noha Marinkov később azt mondta, nem idézték pontosan, többen megerősítették, hogy a vajdasági politikus, aki egyébiránt a Vojislav Kostunica vezette Szerbiai Demokrata Pártjának a tagja, valóban az mondta, hogy "tankokat kér Kostunicától a vajdasági autonomisták ellen".

Korábban: