Emberölés miatt indul eljárás a milánói repülőbaleset ügyében

Vágólapra másolva!
Gondatlanságból elkövetett emberölés miatt indul eljárás a milánói repülőbaleset ügyében. Az emeberi mulasztás mellett vélhetően több technikai hiányosság is oka volt a milánói reptéren bekövetkezett hétfői szerencsétlenségnek. A 118 halálos áldozatot követelő baleset kapcsán vizsgálat indult az olaszországi légi közlekedés irányításáért felelős cégnél.
Vágólapra másolva!

Gondatlanságból elkövetett emberölés miatt készül vizsgálatot indítani a milánói ügyészség ismeretlen tettesek ellen, a Linate repülőtéren hétfőn bekövetkezett tömegszerencsétlenség felelőseit keresve. További vizsgálatok is folynak, az egyiket az országos repülésbiztonsági ügynökség, a másikat pedig a polgári repülésért felelős országos szerv végzi, és azt próbálják kideríteni, hogy milyen felelősség terheli az olaszországi légi közlekedés ellátásával foglalkozó hivatalt, az ENAV-ot.

Sokan uyanis "elképesztőnek" tartják, hogy az ENAV nem tudta megelőzni a milánói katasztrófát, tekintettel arra, hogy 3200 alkamazottja között magasan képzett szakemberek, így repülésirányítók, biztonsági szakemberek, műszakiak, informatikusok, rádiómérnökök is vannak. Pietro Lunardi közlekedési miniszter egy "szuperügyészt" készül kinevezni, aki az összes vizsgálatot összefogná. A baleset vélhetően nem csak emberi mulasztás miatt történt, hanem egyéb hiányosságok is feltételezhetők. A különböző pályaszakaszokon például csak egy helyen jelzi a kiírás, hogy a pilóta a repülőtér melyik szakaszán van éppen, így rossz látási viszonyok közepette a balesethez elegendő, ha csak egyszer "elnézi" a dolgot.

Ennél is súlyosabb a kikapcsolt radar ügye. A berendezés immár két év óta nem üzemel alkatrészhiány miatt. Az ENAV hiába várta a radarellátó cégtől az új berendezés átadását az eredetileg augusztus 31-re kitűzött határidőig, az nem történt meg. Az újabb időpont december 31. lenne, de az ENAV kérte az említett céget, hogy hozza előbbre az átadást. Igaz, mindez már "eső után köpönyeg", de legalább biztosan el lehetne kerülni a 118 halálos áldozatot követelt szerencsétlenség megismlétlődését. Hamarosan ugyanis beáll az őszi-téli ködös idő.