Postai szigorítások Kínában

Vágólapra másolva!
Az APEC-konferencia idejére megszigorították a postai küldemények átvizsgálását Kínában, hogy kivédhessenek egy, a csúcstalálkozó ellen tervezett biológiai támadást.
Vágólapra másolva!

Kínában szigorúbb intézkedéseket vezetnek be a külföldről érkező postai küldemények átvizsgálásakor, hogy megakadályozzák a lépfenét terjesztő baktérium bekerülését az országba. Kínai sajtójelentések szerint hatósági rendelet született arról, hogy az ilyen küldeményeket Ázsiai és Csendes-Óceáni Gazdasági Együttműködés (APEC) tagországainak szerdán kezdődő csúcsértekezletének idejére karanténba helyezzék, ezzel is csökkentve az esélyét egy esetleges bioterrorista támadásnak.

Postai illetékesek nem fűztek magyarázatot az intézkedéshez, az APEC sajtóközponjában ugyanakkor közölték, olyan intézkedésről van szó, mely a csúcstalálkozó résztvevőinek címzett küldeményekkel kapcsolatban vezettek be.