Szaúd-Arábia elítéli a terrort

Vágólapra másolva!
A szaúdi belügyminiszter elhatárolódott azoktól, akik szimpatizálnak Oszama bin Ladennel, ugyanakkor tartózkodik attól, hogy támogassa az Egyesült Államok, és szövetségesei afganisztáni légicsapásait.
Vágólapra másolva!

Az eddigi leghatározottabb figyelmeztetést intézte Najef bin Abdel Aziz herceg, Szaúd-Arábia belügyminisztere azokhoz, akik Oszama bin Ladennel szimpatizálnak a királyságban. Kijelentette: hozzáállásukat nem tűrtheti el a szaúdi társadalom.

A herceg különös éberségre intette a szaúdi tikosszolgálatokat azokkal szemben, akik az iszlám nevében próbálnak támadást intézni az ország ellen, mondván ezek az emberek nem ismerik a vallást, vagy félrevezették őket.

Határozott nyilatkozatával a belügyminiszter azután állt elő, hogy muszlim vallási jogtudósok közösségei Szaúd-Arábiában és másutt az arab világban élesen bíráltak egyes iszlám országokat, amiért nem ítélik el az Afganisztán elleni amerikai légicsapásokat.
Mint elmondta, nem tartja elfogadhatónak, hogy bárki felülbírálja és istentelennek nevezze népét, és Szaúd-Arábiát nevezte meg az iszlám bölcsőjeként.

Országa, amelynek területén találhatók meg az iszlám vallás legszentebb helyei, Mekka és Medina, elítélte az Oszama bin Laden hívei által végrehajtott szepetemben 11-i terrortámadást, de óvakodik attól, hogy nyíltan támogassa az Egyesült Államok afganisztáni légicsapásait. A New York és Washington elleni merényletek elkövetésével gyanúsított személyek listáján ugyanakkor legalább fél tucat szaúdi állampolgár szerepel.