Lépfene a Kongresszus irodaépületében

Vágólapra másolva!
Már a harmadik szövetségi épületet érte biológiai támadás Washingtonban. A képviselőház ellen azonban ez az első kísérlet. A törvényhozás tagjainak postáját feldolgozó irodában bukkantak a baktériumokra.
Vágólapra másolva!

Hatósági szakértők lépfene-baktériumot találtak a Capitolium-dombon található képviselői irodaépületben. Abban a helyiségben fedezték fel a veszélyes anyagot, amelyben a törvényhozás tagjainak és egyéb kongresszusi szakértőknek érkező leveleket dolgozzák fel. A Ford Office Buildingnek nevezett épületet szakértők vizsgálták át, és eközben találkoztak a lépfene hordozójával.

Ezzel már háromra emelkedett azoknak az amerikai szövetségi épületeknek a száma, amelyek bizonyítottan fertőzöttek a baktériummal. Korábban csak a szenátus irányába érkezett biológiai támadás, ez az első alkalom, amikor a képviselőház a feltételezett célpont. Hétfőn a szenátus demokrata elnökének, Tom Dashle-nek az irodájában több mint 30 dolgozó szervezetében mutatták ki a baktériumot, miután a szenátornak küldött levelet felbontották.A bioterror kezdete óta összesen nyolcan kapták el a lépfene betegséget, és 37 ember szervezetébe került be a kórokozó.