<P>A britek szerint megsemmisültek az afgán al-Kaida táborok</P>

Vágólapra másolva!
A brit védelmi minisztérium sajtótájékoztatóján közölték: kilenc, az al-Kaida terrorhálózat által használt kiképzőtábort semmisítettek meg Afganisztánban a légitámadások során. A britek szerint nincs több kiképzőtáboruk Afganisztánban bin-Laden terroristáinak.
Vágólapra másolva!

Geoff Hoon brit védelmi miniszter sajtótájékoztatóján bejelentette, hogy kilenc al-Kaida kiképzőtábort sikerült megsemmisíteniük. Hoon szerint nincs több kiképzőtábor Afganisztánban. "Úgy tudjuk, hogy ezeket a kiképzőtáborokat használták a tálibok, mielőtt megkezdődött volna az amerikai-brit katonai akció" - mondta a miniszter.

Hoon hozzátette: folytatják a támadásokat a táliibok ellen. Szerinte a tálib légierő gyakorlatilag már nem létezik. "Kilenc légitámaszpontot ért támadás, többsége ma harcképtelen. 24 katonai laktanyára mértünk kemény csapást, és jelenleg a harctereken felvonultatott erők állnak támadás alatt" - közölte.

Hoon egyelőre nem erősítette meg azt a brit sajtóértesülést, miszerint Nagy-Britannia hamarosan ezer főből álló kontingenst küld a térségbe, és vethet be Afganisztánban.

[origo]