<P>Zárva maradnak a kongresszusi irodaépületek </P>

Vágólapra másolva!
Kedden is zárva maradnak a washingtoni kongresszus irodaépületei, mert a korábbi reményekkel ellentétben hétfő estig nem sikerült megnyugtatóan tisztázni, hogy nem maradt-e lépfenespóra a hivatali helyiségek valamelyikében.
Vágólapra másolva!

A képviselőház szerda este, a szenátus csütörtök este szüntette be a munkát, és azóta a bioterrorizmus elleni hatósági szervek emberei tevékenykednek a kiterjedt kapitóliumi épületkomplexumban. A múlt hét elején ugyanis lépfene (anthrax) kórokozó jutott - levélbe rejtett por formájában - Tom Daschle szenátor irodájába. Időközben kiderült, hogy a képviselőházi levélelosztó is fertőzött.

Kedden a tulajdonképpeni kongresszusi épületben újrakezdik az ülésezést a törvényhozók, de a kapcsolódó irodaépületeket még nem foglalhatják el újra a képviselők, szenátorok, illetve munkatársaik. Egyelőre átmeneti irodahelyiségeket bocsátanak rendelkezésükre más szövetségi hivatalok székházaiban, abban a reményben, hogy hamarosan újra elfoglalhatják eredeti hivatalaikat.

Hétfőn Tom Ridge, a Fehér Ház újonnan kinevezett "honi biztonsági" főilletékese újságírók előtt megerősítette: nagy valószínűséggel belégzéses anthrax miatt halt meg hétfőn két washingtoni postai alkalmazott.