Az al-Kaida állhat az amerikai lépfene-támadások mögött

Vágólapra másolva!
George Bush elnök és Richard Gephardt, az amerikai képviselőház demokrata képviselőcsoportjának vezetője is kijelentette kedden: az al-Kaida állhat a lépfenével fertőzött postai küldemények mögött. Bizonyítékokat egyelőre egyik poltikus sem hozott nyilvánosságra.
Vágólapra másolva!

Az elnök mellett Richard Gephardt, a képviselőház demokrata frakciójának vezetője is azt közölte kedden, hogy azt hiszi, ugyanazok állhatnak a szeptember 11-ei támadások és a lépfenés levelek mögött. A bejelentéseken kívül egyik politikus sem hozott nyilvánosságra gyanúját megalapozó bizonyítékokat.