Oroszországban amnesztiát gyakorolt a duma

Vágólapra másolva!
Az orosz törvényhozás alsóháza, az állami duma szerdai döntése értelmében amnesztiát kap azoknak a női és fiatalkorú elítélteknek a jelentős része, akik enyhébb bűncselekmények miatt töltik büntetésüket. Ez a legszélesebb körű - az összes elítélt mintegy 9 százalékát érintő - közkegyelem Oroszország 10 éves történetében.
Vágólapra másolva!

Az amnesztia jogköre az egyetlen Oroszországban, amelyet kizárólag a duma gyakorol: életbe léptetéséhez nincs szükség sem a felsőház, a Szövetségi Tanács megerősítésére, sem pedig az elnök jóváhagyására. Az orosz honatyák döntése értelmében azok a fiatalkorúak részesülnek kegyelemben, akik 6 évnél enyhébb ítéletet kaptak, és első bűntényükért töltik szabadságvesztésüket. Amnesztiában részesülnek azok a társaik is, akik büntetésüknek legalább a felét letöltötték. Ennél is szélesebb körű az egyidejűleg elfogadott eljárási kegyelem: ennek értelmében a legsúlyosabb - életellenes, erőszakos, vagy kábítószerrel összefüggő - bűncselekmények kivételével megszüntetik a fiatalkorúak ellen folyó büntetőeljárásokat.

A nők körében a kedvezményezettek a gyermeket várók, a kisgyermekesek, az özvegyek, a mozgássérültek, valamint az 50 évnél idősebbek. Az amnesztia hozzávetőleg 14 ezer fiatalkorút és 10 ezer nőt érint.

Az orosz törvényhozás legutóbb 2000 májusában - a II. világháborús győzelem 55. évfordulója alkalmából - gyakorolt közkegyelmet, igaz, a mostaninál szűkebb körben. Pavel Krasenyinnyikov, a duma törvényelőkészítő bizottságának elnöke szerint a jogszabályok gyakori változása miatt van szükség időnként közkegyelemre, sokakat ugyanis "egy teljesen más ország törvényei alapján ítéltek el".

Vlagyimir Zsirinovszkij, az orosz liberális demokrata párt szélsőséges megnyilvánulásairól ismert vezetője egy ennél is szélesebb körű amnesztiára tett javaslatot, ezt azonban nem támogatták a képviselők.

Az Eho Moszkvi rádióállomás információja szerint egy másik "liberális demokrata" honatya, a vezetőjénél nem kevésbé szabadszájú Alekszej Mitrofanov a Csecsenföldön, tavaly március 25. és 30. között elkövetett bűncselekményekre nyújtott volna bocsánatot. Ennek egyetlen célja az lehetett, hogy szabadon engedjenek egy orosz ezredest, aki egy csecsen lány meggyilkolásáért tölti életfogytiglani büntetését. A rádió szerint ezt a javaslatot még bizottsági vitára sem bocsájtották.

Az Eho Moszkvi szerdai telefonos és internetes közvélemény-kutatása szerint a felmérésben résztvevők 54 százaléka támogatta, 46 százaléka ellenezte a duma határozatát. A törvényhozás által első olvasatban, mindössze egy ellenszavazattal elfogadott határozat értelmében a kegyelem alá eső elítéltek mintegy másfél hónapon belül térhetnek vissza a szabad életbe.