Újabb lépfenés megbetegedés egy szerkesztőségben

Vágólapra másolva!
Egy újabb lépfenés megbetegedést erősítettek meg a New York Postnál. Az amerikai napilap egyik szerkesztőségi dolgozója az újabb beteg.
Vágólapra másolva!

A The New York Post című bulvárlapnál elképzelhetőleg nem egy, hanem két alkalmazott fertőződött meg bőrön át lépfene (anthrax) kórokozójával - derült ki a lap szerdai közleményéből. A múlt héten egy asszisztensnő megbetegedését jelentették a The New York Postnál, most pedig a szerkesztőségi postázó egyik alkalmazottján jelentkeztek olyan tünetek, amelyek bőrön át történt lépfene-fertőzésre utalnak.

A szerkesztőség anthraxport tartalmazó levelet kapott a közelmúltban a New Jersey állambeli Trentonból - ugyanolyan szövegűt, mint amilyet szintén ebből a városból adtak postára az NBC tévéállomásnak, valamint hasonlót ahhoz, amilyen szövegű anthraxfertőzött levelet Tom Daschle szenátor hivatalába címeztek Trentonból. (A szóban forgó, nyomtatott betűkkel írt - de kézírásos - levelek "halál Amerikára" és "halál Izraelre" kitételt tartalmaztak, valamint Allahot dicsőítették.)

A bőrfertőzéses anthraxnál általában sokkal súlyosabb a fertőzés belégzéses formája. Ebben már hárman haltak meg az Egyesült Államokban - egy floridai fotószerkesztő hetekkel ezelőtt, két washingtoni postás pedig a minap. További postai alkalmazottakat is kórházban ápolnak belégzéses anthraxszal.