Bagdad a szövetségesek támadásától tart

Vágólapra másolva!
Az iraki kormányfőhelyettes egy brit lapnak adott interjúban azt mondta, hogy a bagdadi vezetés számít az amerikaiak támadására. Az iraki vezetés véleménye szerint Amerika a terrorizmus elleni háborút ürügynek használja fel arra, hogy megdöntse Szaddám Husszein rezsimjét.
Vágólapra másolva!

Bagdad arra számít, hogy a terrorizmus ellen indított hadművelet keretében az Egyesült Államok és Nagy-Britannia Irakot is megtámadja. Ezt Tárik Aziz iraki kormányfőhelyettes mondta egy interjúban, amit a The Sunday Telegraph című brit lap közölt szombaton. Hozzátette, hogy Washington és London a terrorizmus elleni háborúját kívánja ürügynek használni arra, hogy elmozdítsa Szaddám Huszein rezsimjét Irakban.

Az Egyesült Államok és Nagy-Britannia nem zárták ki, hogy a hadművelet során Afganisztán mellett más országokat is megtámadnak, de egyetlen lehetséges célországot sem neveztek meg - emlékeztet a Reuters. A két szövetséges emellett már eddig is számos alkalommal csapott le iraki célokra, hogy betartassa Bagdaddal az ország egy része fölött elrendelt repülési tilalmat.

Irak az Afganisztán elleni hadművelet kezdete óta bírálta az Egyesült Államokat a támadások miatt. Ahmad al-Haditi Nadzsi Szabri külügyminiszter az INA iraki hírügynökség szombati jelentése szerint most levelet küldött az Iszlám Konferencia Szervezetének, amelyben sürgette, hogy a szervezet tagjai vállalják fel a felelősséget, és álljanak ki Afganisztán mellett. Bagdad szerint a szervezetnek fel kellene lépnie az amerikai ellencsapás ellen, mert az polgári áldozatokat szed és nem katonai létesítményeket is sújt.