Kivonultak az izraeli katonák Betlehemből

Vágólapra másolva!
Az izraeli hadsereg hétfő hajnalra befejezte csapatainak és harcjárműveinek kivonását a ciszjordániai Betlehem és elővárosa, Beit Dzsala körzetéből.
Vágólapra másolva!

Az izraeli egységek tíz napja, Rehavam Zeevi idegenforgalmi miniszter meggyilkolása után szállták meg újra a két palesztin önkormányzat alatti települést.

Az izraeli biztonsági kabinet vasárnap este helybenhagyta a csapatkivonási döntést, miután mindkét keresztény-arab településen nyugalom volt az elmúlt 24 órában, habár Észak-Izraelben hat ember meghalt palesztin szélsőségesek által kezdeményezett lövöldözésben. Mindamellett az izraeli katonaság fenntartotta öt ciszjordániai palesztin autonóm városi körzet újbóli megszállását, sőt Túl-Karm és Dzsenín ellenőrzését meg is erősítette.