Bin Laden júliusban a dubaji amerikai kórházban volt

Vágólapra másolva!
Egy francia lap szerint bin Laden júliusban a dubaji amerikai kórházban kezeltette vesebaját. Itt a CIA egyik tisztségviselője is meglátogatta, akit később hazarendeltek.
Vágólapra másolva!

A Le Figaro szerint Oszama bin Ladent júliusban a dubaji amerikai kórházban kezelték, és a CIA egyik tisztségviselője beszélt vele. A francia lap szerdai számában a kórházi adminisztrációnak dolgozó szemtanúra hivatkozott, aki szerint bin Laden július 4-én a pakisztáni Kvettából érkezett repülőgéppel Dubajba, és nyomban bevonult a kórházba, ahol tíz napon át gyógyították vesebaját.

Ez idő alatt látták bemenni a szobájába az amerikai Központi Hírszerző Ügynökség helyi képviselőjét - írta a Le Figaro, amely szerint "a CIA embere néhány nappal később azzal büszkélkedett barátai előtt, hogy meglátogatta a szaúdi milliárdost". A lap "tájékozott forrásból" úgy értesült, hogy a CIA-rezidenst július 15-én hazarendelték.

A szeptember 11-i támadásokért kárhoztatott terroristavezért az Egyesült Államok a kenyai és tanzániai nagykövetsége ellen 1998-ban elkövetett merényletek óta köröztette. Bin Ladennek a CIA-hoz fűződő kapcsolata azonban még arra az időre nyúlik vissza, amikor a szovjet erők ellen harcolt Afganisztánban.