A grúz elnök menesztette egész kormányát

Menesztette egész kormányát Sevarnadze grúz elnök csütörtökön. A döntésre azért került sor, mert a kormány egyes tagjai intézkedéseikkel veszélyeztették a független grúz média létét. Ez ellen a fővárosban több ezren tiltakoztak az utcákon.

Eduard Sevardnadze grúz elnök csütörtökön menesztette egész kormányát. Ezt az elnöki szóvivő, Kakha Imnadze jelentette be csütörtökön Tbilisziben. A döntést azután hozta az elnök, hogy szerdán politikai válság alakult ki az országban a sajtó függetlenségéről kirobbant vita nyomán.

Szerdán benyújtotta lemondását Vahtang Kutateladze állambiztonsági miniszter, miután a minisztérium emberei megkíséreltek behatolni a Rusztavi-2 független televízió szerkesztőségébe. A Tbiliszi utcáin tüntető több ezer ember szerint ezzel veszélyeztették a független grúz média létét. A tüntetők követelték Sevardnadze és kormánya lemondását. Az akcióra azután került sor, hogy a magántévé egyik műsorában a hatalom és a kábítószer-kereskedők közötti kapcsolatot boncolgatta.

Zurab Zsvania házelnök azt mondta, hogy Sevarnadze rendelete szerint az új kormány megalakulásáig az első miniszterhelyettesek irányítják a tárcákat.

[origo]