A táliboknak nincs szükségük önkéntesekre

Vágólapra másolva!
A tálibok pakisztáni nagykövete szerint a kabuli vezetés mindenkit ellenségnek tekint, akik az Afganisztán elleni csapásban részt vevő amerikai haderőket támogatja. Elmondta, hogy egyelőre nincs szükségük önkéntesekre.
Vágólapra másolva!

Abdul Szalam Zaif nagykövet iszlámábádi sajtótájékoztatóján hangsúlyozta: ellenségnek tekintenek minden katonát, aki az amerikaiakat segíti, függetlenül attól, hogy az illető iszlám országból való-e vagy sem. A diplomatát a tálibellenes offenzíva japán és a török támogatásának csütörtöki bejelentése után kérdezték erről.

Zaif egyúttal megismételte: a tálibok "amerikai állampolgárokat tartanak fogva", azt nem kívánta közölni, hogy katonákról vagy civilekről van-e szó. Ami a kabuli rendszer mellett harcolni induló nagy-britanniai muzulmán önkénteseket illeti, a nagykövet kijelentette: a táliboknak egyelőre nincsen szükségük további harcosokra. "Jelenleg olyan háború folyik, amelyben az amerikaiak csak bombáznak. Ha valóban szükségünk lesz az önkéntesek segítségére, hívni fogjuk őket" - mondta Zaif molla.