Szerbia: cáfolják három új tömegsír létezését

Vágólapra másolva!
Dragan Karleusa, a szerbiai belügyminisztérium magas beosztású tisztségviselője cáfolta, hogy újabb három tömegsírra bukkantak volna a Belgrád melletti batajnicai gyakorlótéren.
Vágólapra másolva!

Karleusa közölte a B92 belgrádi rádióval, hogy eddig két tömegsírt tártak föl, s nem arról van szó, hogy újabbakat találtak volna, hanem arról, hogy technikai okokból fel kellett függeszteni a már folyamatban lévő a törvényszéki eljárást. Jelenleg arra várnak - mondta -, hogy megérkezzen egy laboratórium, amely segít a holttestek azonosításában.