Újabb bombázás az Északkelet-Afganisztánban

Az amerikai légierő csütörtök hajnalban folytatta a tálib vonalak bombázását az északkelet-afganisztáni fronton. Ez a hullám már a harmadik, ami még pusztítóbbnak tűnik, mint az előző kettő.

Az amerikai légierő csütörtök hajnalban folytatta a tálib vonalak bombázását az északkelet-afganisztáni fronton, a tádzsik határ közelében.

Ez a hullám már a harmadik a kabuli rendszer ellen küzdő Északi Szövetség főerejével szembeni tálib vonalakra vasárnap és kedden mért csapások után.

Ez a harmadik hullám még pusztítóbbnak tűnt, mint az előző kettő, a robbanások még a fronttól 25 kilométernyire lévő Hvadzsa Bahuddinban is megremegtették az ablakokat.

Az Északi Szövetség védelmi miniszterhelyettese, Barialaj tábornok telefonon azt mondta az AFP-nek, hogy az amerikai légierő ezúttal B-52-es nehézbombázókat is alkalmaz.

Eközben a washingtoni védelmi minisztérium szerdán megerősítette, hogy B-52-es légierődök nagytömegű bombarakományokat dobnak le az afganisztáni tálib állásokra, vagyis szőnyegbombázást végeznek.

Igaz, John Stufflebeem, az amerikai vezérkari főnökök egyesített bizottságának egyik hadműveleti irányítója árnyaltabban fogalmazott, hangsúlyozva: az amerikai légierő precíziós és nem precíziós fegyvereket egyaránt bevet a tálibok ellen.

Az ellentengernagy szerint a szőnyegbombázás idejétmúlt kifejezés a B-52-esek támadásainak leírására, mert ezeket a nehézbombázókat a vietnami háború óta modernizálták, és immár nemcsak irányíthatatlan bombákat hordoznak, hanem légi indítású manőverező robotrepülőgépeket és műholdas irányítású bombákat is.

Stufflebeem kitérő választ adott arra a kérdésre, hogy a légierődöket kifejezetten a Kabultól északra lévő frontvonalban vetik-e be. Használjuk őket Afganisztán összes régiójában, beleértve az északon lévő tálib állásokat is - mondta.

Korábban:

Robbanás Kabul mellett - gomba alakú felhő a város fölött