Befagyasztják a terroristaszervezetek számláit

Vágólapra másolva!
Az Egyesült Államok és Nagy-Britannia befagyasztja huszonöt, általuk terroristának minősített szervezet betéteit - jelentette be szombaton George Brown brit pénzügyminiszter.
Vágólapra másolva!

A brit pénzügyek irányítója szerint az új intézkedés jelzi az amerikai és brit hatóságok azon eltökéltségét, hogy a lehetőség szerint mindent tegyenek meg a terrorista szervezetek pénzbeni támogatásának megakadályozása érdekében.

A brit pénzügyminiszter e terrorista szervezetek között megemlítette a Valódi IRA, az ETA, a Népi Front Palesztina Felszabadításáért nevű szervezeteket. Rajtuk kívül e kategóriába sorolják például a Kolumbiai Forradalmi Fegyveres Erőket (FARC), a perui Fényes Ösvényt, a japán Aum szektát, a Kurd Munkáspártot, a libanoni Hezbollahot, az Iszlám Dzsihádot, illetve a Srí Lanka-i Tamil Eelam Felszabadító Tigrisei nevű szervezeteket.

A brit pénzügyminisztérium szerint eddig 36 brit pénzintézet összesen 63 millió font sterling összeget fagyasztott be a szeptember 11-i New York-i terrortámadással kapcsolatba hozható szervezetek számláin.