73 millió dollár a pakisztáni határvédelemre

Vágólapra másolva!
Az Egyesült Államok 73 millió dolláros segélyt nyújt Pakisztánnak, az afgán határ fokozott ellenőrzésére. A főleg technikai eszközökből álló segítséggel a tálibok számára átcsempészett fegyverutánpótlást kívánják megakadályozni.
Vágólapra másolva!

Tálib harcos

Az amerikai vezetés már több ízben jelezte, a tálibok hívei a pakisztáni határon át könnyűszerrel tudtak hadfelszereléseket juttatni a kabuli rezsimnek. Wendy Chamberlain, az Egyesült Államok pakisztáni nagykövete korábban elmondta: Pervez Musarraf tábornok, pakisztáni államfő egyértelművé tette azt a szándékát, hogy véget vet a hadianyagok és az önkéntesek Pakisztánból Afganisztánba áramlásának, de a pakisztáni kormányhadseregnek megfelelő eszközökre van szüksége ahhoz, hogy a hegyi terepen húzódó, 2400 kilométer hosszú határ átjárhatóságát ellenőrizze.