Angliában dolgoztatják az afrikai gyerekeket

Vágólapra másolva!
Nyugat-afrikai gyerek százait hordják illegálisan Nagy-Briatanniába, és más európai országokba, hogy ott gyakorlatilag rabszolgaként dolgoztassák őket.
Vágólapra másolva!

A BBC oknyomozó riportjából kiderült: Nagy-Britanniában - illetve Európa más részein is - gyakorlatilag rabszolgaként dolgoztatnak Nyugat-Afrikából érkező gyermekeket. A fiatal lányokat és fiúkat azért adják oda a szüleik, mivel a közvetítők jó életkörülményeket és iskoláztatást ígérnek a gyerekeknek. A nincstelen szülők így könnyen beleegyeznek, hogy elvigyék a gyerekeiket Európába. Mikor a gyerekek megérkeznek, akkor szembesülnek azzal, hogy a beígért iskolába még a lábukat sem tehetik be, szinte rabszolgaként kell dolgozniuk. Némelyiküket meg is verik, sőt az is előfordul, hogy pedofilok játékszereként végzik.

Nyugat-Afrikában már jól működő hálózata van a gyerekkereskedőknek, a szükséges dokumentumokat, melyek a gyerek kiutaztatásához szükségesek, korrupció úján hamar megszerzik a hivataloktól. Egyes adatok szerint Nagy-Britanniában tízezer nyugat-afrikai gyerek él idegen családoknál, és legtöbbjük sosem kapja meg azt az életszínvonalat, melyet akkor ígértek nekik, amikor eljöttek Afrikából.

[origo]