Kína a WTO tagja lett

Vágólapra másolva!
Vágólapra másolva!

A katari Dohában ülésező Világkereskedelmi Szervezet hivatalosan is tagjai közé választotta Kínát. A szervezet csaknem összes tagországának kereskedelmi minisztereinek tanácskozásán vastapssal köszöntötték az egyhangúan beválasztott új tagot. Kína csatlakozásának folyamata már 15 éve tart, mióta a több mint egymilliárdos népességű ország jelezte belépési szándékát. Az eltelt időszak alatt különböző tárgyalásokat és vizsgálatokat folytattak, valamint a helyi törvényeket is megváltoztatták, hogy összhangban legyenek a szervezet szabályozásával. Kína azután lesz teljes jogú tag, miután parlamentje ratifikálja a megegyezést, és ezt tudatja a szervezettel. Erre már vasárnap sor kerülhet. A Világkereskedelmi Szervezet vasárnap folytatódó tanácskozásán várhatóan Tajvant is a tagok közé választják - írja az AP.