Ciprus nélkül nincs EU-bővítés

Vágólapra másolva!
A görög parlament nem ratifikálja új uniós tagok felvételét, ha Ciprus nincs közöttük. Az EU-bővítéshez pedig minden tagállam beleegyezése kell.
Vágólapra másolva!

Görögország nem fogadhatja el az Európai Unió olyan kibővítését, amely nem foglalja magába Ciprust - jelentette ki Jeórjiosz Papandreu görög külügyminiszter a Ta Nea görög lapnak adott nyilatkozatában. "Athén elvárja EU-partnereitől, hogy tartsák tiszteletben a helsinki EU-csúcsnak azt a döntését, amely szerint Ciprus akkor is csatlakozhat az integrációs szervezethez, ha nem oldódik meg addig politikai megosztottságának problémája.

A görög parlament a kormány értésére adta, hogy nem fogja ratifikálni a bővítésről kötendő egyezményeket, ha Ciprus nem lesz a befogadott országok között. A helsinki EU-csúcson határozat született e kérdésben, és mi csak azt kérjük, hogy a tagországok tartsák magukat ehhez" - idézte a külügyminiszter szavait a Ta Nea. Bülent Ecevit török kormányfő bő egy héttel korábban bejelentette, hogy Törökország annektálhatja a megosztott földközi-tengeri szigetország északi részét, ha a ciprusi görögök államát külön felveszik az Európai Unióba, kirekesztve belőle az Észak-ciprusi Török Köztársaságot.

Ez utóbbi államalakulatot kizárólag Ankara ismeri el. Az Észak-ciprusi Török Köztársaság annak nyomán keletkezett, hogy 1974-ben török csapatok szállták meg a sziget törökök lakta északi részét. A megszállás válasz volt egy Athénból szervezett puccskísérletre, amely Görögország és Ciprus egyesítését célozta. Jelenleg is mintegy 35 ezer török katona állomásozik a mediterrán sziget északi részén.