Második forduló a bolgár elnökválasztáson

Vágólapra másolva!
Második fordulót tartanak jövő vasárnap a bulgáriai elnökválasztáson, mert a hévégi választáson a részvételi arány a negyven százalékot sem érte el. A helyzetet tovább bonyolítja, hogy műszaki problémák miatt nem tudják közzétenni a forduló eredményét.
Vágólapra másolva!

Második fordulót tartanak jövő vasárnap a bulgáriai elnökválasztáson - írja a BBC. A bolgár választási törvény második fordulót ír elő, ha a választáson a jogosultak ötven százalékánál kevesebben vesznek részt. A hivatalos választási bizottság szerint ez az arány most nem érte el a negyven százalékot, vagyis a legalacsonyabb volt a kommunizmus tíz évvel ezelőtti bukása óta.

A szavazók körében végzett közvéleménykutatások azt jelzik, hogy a jelenlegi elnök, Petar Sztojanov szoros versenyt fut a szocialista pártvezérrel, Georgi Parvanovval. A BBC közép-európai tudósítója szerint a szavazók úgy fejezték ki Sztojanovval szembeni csalódottságukat, hogy vagy otthon maradtak, vagy pedig tiltakozásképp Parvanovra adták voksukat.

Egy számítógépes hiba folytán hétfő reggel erősödött a zűrzavar Bulgáriában a meglepő eredményeket hozó elnökválasztás hét végi első fordulója körül.

A bolgár központi választási bizottság hétfőn közölte, hogy műszaki problémák miatt nem tudja közzétenni a vasárnapi első szavazási forduló eredményét. A hivatalos eredmények nélkül a legtöbb szavazatot kapott két jelölt nem kezdheti meg a második forduló előtti kampányát. A közvélemény-kutatások és nem kormányzati szervezetek felmérései ugyanakkor arra utalnak, hogy Petar Sztojanov eddigi államfő Georgi Parvanov szocialista jelölttel verseng majd a második fordulóban, sőt Parvanov hajszállal vezet.

Az elnökválasztás nagy meglepetésének számít a rekordszintű választói érdektelenség és Parvanov jó szereplése. A több mint 6 millió bejegyzett választópolgárnak csak mintegy 39 százaléka járult az urnák elé, az előzetes felmérések pedig a független jelöltként indult Sztojanov egyértelmű vezetését mutatták, Parvanovnak ennél kisebb - Bogomil Bonev volt bolgár belügyminiszterével azonos mértékű - támogatottságot jósoltak.

A bolgár törvények szerint második választási fordulót kell tartani, ha egyetlen jelölt sem kapja meg a szavazatok több mint felét, vagy a részvételi arány kisebb 50 százalékosnál - a vasárnapi forduló pedig mindkét feltételnek eleget tesz.

A választói érdektelenség a lakosságnak a szegénység és a korrupció miatti felháborodását és kiábrándultságát tükrözi. A polgárok idén júniusban még nagy számban járultak az urnák elé, hogy a parlamenti választásokon győzelemre segítsék II. Szimeon volt bolgár cár - Szimeon Szakszkoburggotszki jelenlegi kormányfő - mozgalmát, aki az életkörülmények radikális javítását és a korrupció kiirtását ígérte. A gyors változások reményei mára elhalványultak.

A bolgár sajtó hétfőn szintén tollhegyre tűzte az alacsony részvételt. A Republika című baloldali lap örvendezett ugyan Parvanov jó szereplése miatt, de intézményi válságról írt. A Trud szerint immár nem is fontos, hogy ki lesz a következő államfő, úgysem lesz minden bolgár elnöke: az első fordulóban mindegyik jelöltet csupán egy nagyvárosnyi lakosság támogatott.

A sajtó bírálta Szimeont is, felróva, hogy nem támogatta eléggé Sztojanovot. A Sztandard című jobbközép lap úgy vélte, hogy a bolgár kormányfő diszkréten elhatárolódott Sztojanovtól és megjegyezte azt is, hogy a választás napján Szimeon külföldön - Budapesten - tartózkodott - írja az MTI.

Korábban:

A volt bolgár cár bemutatta kormányát