<P class="MsoNormal">Újabb lépfene-riadalom a szenátusban

Vágólapra másolva!
Lépfene spórákat találtak az amerikai szenátus öt irodájában. A nyomozóhatóságok szerint elképzelhető, hogy még egy lépfenés levél bujkál a törvényhozás épületében.
Vágólapra másolva!

A lépfene újabb nyomaira bukkantak az amerikai szenátus épületének öt irodájában. Az épületet még október közepén zárták le, amikor lépfenés küldemény érkezett Thomas Daschle szenátor hivatalába.

A nyomozószervek szerint elképzelhető, hogy az újabb fertőzéseket a Daschle szenátornak küldött lépfenés levél okozhatta, de egyelőre annak a lehetőségét sem zárták ki, hogy az épületben még egy lépfene spórákat tartalmazó küldemény bujkál.

A CNN értesülései szerint FBI illetékesek elmondták, hogy Amerikában legalább 22000 laboratóriumban tárolnak lépfene spórákat.

Október eleje óta az Egyesült Államokban 17 ember szervezetében mutatták ki a lépfenét, közülük négy személy vált a kór halálos áldozatává.