A tálibok kétszáz amerikai katona megölésével dicsekednek

Vágólapra másolva!
A tálib kormány egyik tisztségviselője szerint harcosaik kétszáz amerikai katonát öltek meg, ötvenet pedig foglyul ejtettek az Egyesült Államok afganisztáni hadműveletének kezdete óta. A tálib tisztségviselő azt mondta: fegyveres erőik harci szelleme nem tört meg, s csak szellemi vezetőjüknek, Omar mollának az ellentámadás megindítására szóló parancsára várnak.
Vágólapra másolva!

Az Egyesült Államok eddig négy katonája elvesztését ismerte el. Azonban ők is különböző balesetekben vesztették életüket. Ugyanakkor a tálibok most azt állítják: szerint harcosaik kétszáz amerikai katonát öltek meg, ötvenet pedig foglyul ejtettek.

A tálibok határügyi miniszterének helyettese, Nadzsibulla molla a The News című pakisztáni (angol nyelvű) napilapban csütörtökön megjelent interjújában emellett azt állítja, hogy az északkeleti Tahár tartományban az ellenzéki Északi Szövetség több mint háromszáz fegyveresét fogták el, s a foglyok között amerikai kommandósok is vannak.