Kostunica voksolásra buzdít

Vágólapra másolva!
A jugoszláv elnök csütörtökön ismét a választásokon való részvételre szólította fel a koszovói szerbeket. Mint elmondta, aki nem választ, az lemond Koszovóról.
Vágólapra másolva!

A vajdasági autonómiáról szólva Vojislav Kostunica kijelentette: a kérdés sorra kerül, de nem úgy, ahogyan azt egyes vajdasági pártok szeretnék. Kostunica közölte, hogy a "valóság nyomása alatt" szólítja választásokra a szerbeket. Ez a felhívás - mondta - "politikai partnerséget jelent Belgrád és a külföld között". "A távolmaradás azt jelentené, hogy a szerbek lemondanak Koszovóról.

"A választásokon való részvételnél rosszabb lenne az a helyzet, amelyben kettéválnának a szerbek: olyanokra, akik részt vettek a voksoláson és olyanokra, akik nem" - hangoztatta a jugoszláv elnök. Most az albánokon a sor: be kell bizonyítaniuk, hogy fegyvereiket lecserélték a politikára, ha ez valóban megtörtént - tette hozzá Kostunica.

Vajdaságról szólva a jugoszláv elnök azt mondta: a tartományi státus kérdését majd az új szerb alkotmány keretein belül kell rendezni. Szerbiában van törekvés a decentralizációra, de - tette hozzá - ez a folyamat nem vonatkozhat csak Vajdaságra, hanem a köztársaság egész területére. A jugoszláv elnök úgy vélekedett, hogy Vajdaság státusa nem került volna napirendre, ha "Podgorica nem okoz gondokat". Hozzátette, hogy az autonómia kérdése sorra kerül, de nem úgy, ahogyan egyes vajdasági pártok azt szeretnék.