A Pentagon szerint a tálibok kiszorulnak Afganisztánból

Vágólapra másolva!
Az amerikai védelmi minisztérium szerint a tálib milícia az utóbbi napokban Afganisztán területének már több mint kétharmada fölött veszítette el az ellenőrzést.
Vágólapra másolva!

John Stufflebeem ellentengernagy, az amerikai vezérkari főnökök egyesített bizottságának hadműveleti parancsnokhelyettese szerint valószínűtlen, hogy Mohammed Omar molla, a tálibok vezetője valóban feladta volna a tálibok fellegvárát, az ország déli részén található Kandahárt, amint ezt a tálibokhoz közel álló AIP pakisztáni hírügynökség állította.

Az AIP jelentése szerint a kandahári tálibok a hegyek közé menekülnek. Egy afgán ellenzéki törzsi vezető a CNN amerikai hírtelevíziónak nyilatkozva elmondta: a Kandahárból kivonulni akaró tálib erők visszavonulását lassítja, hogy a helyi lakosok imitt-amott megtámadják őket, összecsapnak velük. Az illető szerint egyes tálib alakulatok észak felé tartanak, valószínűleg elhagyják Kandahárt.

Stufflebeem ellentengernagy beszámolója szerint az amerikai hadsereg onnét tudja "hitelt érdemlően", hogy egy bombázásban meghalt Mohammed Atef, az Oszama bin Laden terroristavezér irányította al-Kaida szervezet harmadik számú vezetője, hogy lehallgatta a tálibok hírközlését.