Bomba robbant egy macedóniai piacon

Vágólapra másolva!
Vasárnap kora este bomba robbant a macedóniai Tetovó egyik piacán. A detonáció pillanatában a helyszínen nem tartózkodott senki. Egyelőre nem tisztázott, hogy ki a felelős a cselekményért, de a magát Albán Nemzeti Hadseregnek nevező csoport Szkopjében egy hírügynökséggel azt közölte, hogy a szerkezetet ők helyezték el.
Vágólapra másolva!
Annak ellenére azonban, hogy a merényletnek nincsenek áldozatai a balkáni országban veszélybe kerülhet a békefolyamat.A macedón parlament csak néhány napja hirdetette ki az új alkotmányt, ami a korábbiakhoz képest többletjogokat biztosít a lakosság harmadát kitevő albán nemzetiségnek.
A robbanás épp akkor jött, amikor nyugati diplomaták megpróbálnak segíteni a Tetovó környékén hetek óta tartó szembenállását a felfegyverzett albán falusiak, és a macedón rendőrség között.
A bomba a főleg albánok által lakott Tetovó bazárjában történt, ami napközben tele van emberekkel.
A macedón sajtó, és a belügyminisztérium is megismételte, hogy az albán fegyveres csoport újabb veszélyt jelent, miután a hét hónapig húzódó macedóniai harcok albán résztvevője a Nemzeti Felszabadítási Hadsereg a múlt hónapban feloszlott - írja a BBC.