Terrorakció miatt zuhanhatott le az orosz gép

Vágólapra másolva!
Egy újabb verzió szerint terrorcselekmény miatt zuhant le a hétfő éjjel, Oroszországban szerencsétlenül járt IL 18-as repülőgép. Noha egyértelműen még nem bizonyított a merénylet, a szemtanúk arról számoltak be, hogy a levegőben éles villanás volt látható, majd nagy erejű dörrenés hallatszott.
Vágólapra másolva!

Mindezt arra alapozzák, hogy miután a gép 7800 méter magasságban, hirtelen eltűnt a radarokról éles villanás látszott, amit durranás követett. Ezzel párhuzamosan, a közvetlenül a gép megsemmisülését megelőző pillanatokban folytatott beszélgetés is hirtelen szakadt meg a pilótával - mondta Viktor Oszipov, a krasznojarszki repülésirányítás vezetője. Ez nem lehet az adó-vevő hibája.

Az orosz rendkívüli helyzetek minisztériumának munkatársai megtalálták a gép fekete dobozait is, ezeket néhány napon belül átvizsgálják, ami megadhatja a választ a gép szerencsétlenségének igazi okára.