Átláthatatlan a helyzet Kandahárban

Vágólapra másolva!
A tálibok és egyben Kandahár helyzetéről egymásnak ellentmondó hírek látnak napvilágot. Az Északi Szövetség szerint katonái már elfoglalták a várost, a Pentagon egyelőre nem erősítette meg ezt az állítást.
Vágólapra másolva!

A tálibellenes erők csütörtökön bevonultak Kandahárba, erről tudósítanak az Északi Szövetség magas rangú vezetői. Biszmilla kán, az Északi Szövetség helyettes védelmi minisztere szerint Kandahár elfoglalásával elesett a tálibok utolsó mentsvára.

Biszmilla nem tudott válaszolni arra a kérdésre, hogy a tálibok védekezés nélkül megadták magukat, vagy az Északi Szövetség katonáinak csak harcok árán sikerült elfoglalni a várost. Mohamed Dzsalal kán, pastu parancsnok szerint az ő csapatai öt kilométerre vannak Kandahár repülőterétől. Omár molla felszólította a tálib harcosokat, hogy az utolsó csepp vérükig védelmezzék a várost.

A Pentagon egyelőre nem kívánta megerősíteni az Északi Szövetség sikeres előrenyomulásáról szóló híreket. Az amerikai hadsereg sem észlelt nagyobb csapatmozgásokat a kérdéses térségben - jelentette John Stufflebeem admirális Washingtonban. A Pentagon csak azt tudta megerősíteni, hogy Kandahárt bekerítették az Északi Szövetség csapatai.

[origo]