Tálib túlélők az erőd romjai között

Vágólapra másolva!
Több mint nyolcvan túlélő tálib harcos jött elő a Mazari-Sharif-i erőd romjai közül, ahol százak haltak meg a hét eleji háromnapos börtönlázadás során - jelentette a BBC. Tizenhárom tálib még pénteken adta meg magát, a többiek pedig szombaton, miután az Északi Szövetség katonái elárasztották a pincékben levő rejtekhelyeiket. A beszámolók szerint kifogytak a lőszerekből, és már több napja nem ettek. Sok volt köztük a súlyos sebesült is.
Vágólapra másolva!

[origo]